Tisztelt Szállásadók!
A már nyilvántartásba vett magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek tulajdonosainak, illetve üzemeltetőinek az első szálláshely minősítés érdekében – a kapcsolattartó és a szálláshely adatainak megadásával – 2024. január 1-ig regisztrálniuk kellett.
A minősítési eljárás szabályai és szempontrendszere a szálláshely-minősítő szervezet elektronikus felületén kerülnek közzétételre. Minden további fontos információ megtalálható az alábbi honlapon: https://www.szallashelyminosites.hu
A hatályos jogszabályok értelmében a szálláshely-szolgáltató a szálláshely-minősítésben bekövetkezett változást követően, valamint a szálláshely-minősítés megújítása során kiállított dokumentumot haladéktalanul köteles megküldeni a jegyzőnek.
Az NTAK rendszerben rögzített adatoknak mindenben meg kell egyeznie a minőségi fokozatról kiállított igazolás és az önkormányzat által kiállított nyilvántartásba vételi igazolásban lévő adatokkal.
Kérjük, hogy a minősítési eljárás lefolytatását követően ellenőrizzék le a szálláshelyre vonatkozó adataikat és a változást 8 napon belül jelentsék be.